Matrix Dental fogorvosi centrum
Jelentkezzen be még ma!
Fogkő többnyire az alsó fogak belső felszínén, valamint a felső hátsó fogakon rakódik le a leghamarabb. Ha ezeken a területeken sárgás-barnás elszíneződéseket, érdes fogfelületet tapasztal, akkor Önnek fogkő-eltávolításra van szüksége.
A fogkő a szájban lévő elmeszesedett lepedékből alakul ki a nyálban lévő ásványi anyagok hatására. Ez az érdes felszín kedvez a baktériumok megtapadásának és további szaporodásának, így eltávolítása rendszeresen szükségessé válik. Fogkő eltávolítás hiányában ínygyulladás, fogágybetegség alakul ki, amely a fogak elvesztéséhez is vezethet. A fogkő leszedését fájdalommentesen, ultrahangos készülékkel végezzük.
Fogfehérítés során az évek alatt a különböző színező ételek, italok (kávé, vörösbor) vagy káros szokások pl. dohányzás hatására elszíneződött fogak eredeti színét szeretnénk visszaadni. Az eredmény nagyban függ azonban a páciens életvitelétől (milyen gyakran fogyasztja ezeket a színező ételeket, italokat), életkorától, valamint mennyiben tartja be a fehérítést követő utasításokat. A fehérítés eredménye nem tart évekig, az idő múlásával a fogak színe újra mélyülni kezd, ilyenkor a kezelés megismétlésére lehet szükség.
A gyökérkezelt fogak fehérítését speciálisan a fog belsejébe helyezett, erősebb koncentrációjú fehérítő anyaggal végezzük, amelyet a fogorvos a kezelések alkalmával többször kicserél.
A régi töméseink idővel elveszítik a pontos záródási képességüket a fog és tömés határfelületein. Ezt nagymértékben befolyásolja az elkészítés technológiája. Ha a tömés és a fog határán éles szélek, peremek vannak, amelyet a fogorvosunk nem távolított el kellő odafigyeléssel, ott bizony az ételmaradék folyamatosan megragad, a páciens számára szinte lehetetlen eltávolítani, még gondos szájápolás mellett is, így szép lassan elkezd alászuvasodni a tömés.
Rendelőnkben kiemelt figyelmet fordítunk a tömések végső kidolgozására, hogy tökéletesen sima, egyenletes fogfelszínek jöjjenek létre és a visszaadjuk a fogak eredeti anatómiai formáját, ezáltal biztosítva a megfelelő funkciót. A ma használatos modern tömőanyagoknak köszönhetően a tömések kopásállósága, teherbírása és színe már tökéletesen megegyezik a saját fogainkéval.
Gyökérkezelésre akkor van szükség, ha a szuvas fog sokáig kezelés nélkül marad, így a baktériumok a fog mélyebb szöveteit is megbetegítik. Ebben az esetben a fog belső kemény szövetei folyamatosan felpuhulnak, a baktériumok elérik a fog legbelső részét, ahol a vérellátást biztosító vékony erek és az érzékenységért felelős idegek foglalnak helyet. Mivel minden gyulladás duzzanattal is jár, így a fogbél feszítő érzését fájdalomként érzékeljük.
Gyökérkezelés során kívülről befelé haladva, elsőként eltávolítjuk a szuvas foganyagot, majd elérjük a gyulladt fogbél területét.
Érzéstelenítő használata mellett a fogbél eltávolítása következik különböző méretű speciális tűk, eszközök segítségével. Ezáltal a fog teljesen érzéketlenné válik a külső ingerekre. Ezt a folyamatot egy alapos gyógyszeres fertőtlenítés egészíti ki, a korábban a fogba jutott baktériumok elpusztítása céljából.
Végső lépésként pedig a most már üres fogbél csatornát egy gyökértömő anyaggal töltjük fel, meggátolva ezzel a baktériumok újbóli bejutását a fogba. A mai modern technológiáknak köszönhetően különféle új gépeket, eszközöket fejlesztettek ki ennek a folyamatnak a tökéletesítésére, javítva ezzel a gyökérkezelés sikerességét, a fogak minél hosszabb távú szerepét a rágásban.
A fogpótlások elkészítése ideális esetben 1-2 héten belül befejeződhet. Ez az idő azonban nagyban függ a pótlás jellegétől (kivehető vagy rögzített fogpótlás). A pótlásban részt vevő fogak rossz állapota, foghúzások, gyökérkezelések jelentősen megnyújtják a kezelés időtartamát.
Az elkészítéshez általában 3-4 alkalommal szükséges ellátogatnia rendelőnkbe a minél tökéletesebb végeredmény elérése érdekében. A fogpótlást egyénileg állítjuk be a páciens harapási helyzetéhez, az arc szimmetriájához, a környező fogak formájához, színéhez igazodva.
Készíthetünk porcelán koronát, amely esetében egy orvosi fémből készülő belső részt kapunk a fogtechnikától, ezt követően választjuk ki a pácienssel együtt, milyen fogszín és forma illene a legjobban az adott foghiány pótlására. A végső fogforma erre a fém vázra kerül megmintázásra és a szájban már csak a teljesen fogszínű felszínek látszanak a pótlás beragasztásakor. Emellett cirkónium anyagú koronákat, hidakat is használhatunk a fogak pótlására, ahol már maga a váz anyaga is egy fényáteresztő cirkónium kerámia. Így ebben az esetben a végső pótlás sokkal jobban hasonlít a fogak természetes megjelenésére.
A rögzített fogpótlások esetében ez a folyamat sokkal kevesebb időt vesz igénybe. Már pár nap után elmúlik a kezdeti idegentest érzés és néhány hét után szinte teljesen észrevétlenné válik a pótlás a rágás során. Kivehető fogpótlások esetén ez több időt vesz igénybe, mivel sokkal több helyet foglal el a szájban, mint egy korona vagy hídpótlás, adott esetben beborítja a szájpadlás egy részét vagy egészét. Újfajta rágási formát kell megtanulnia a páciensnek, és a rágóerő is csökken egy teljesen fix, ragasztott pótláshoz képest.
Kivehető fogpótlásaink többféle anyagból készítjük, mindig az adott helyzethez, foghiányhoz igazítva a pótlás formáját, anyagát. Bizonyos számú fogak megléte esetén kombinált pótlások készítését is el tudjuk végezni. Ebben az esetben a kivehető pótlás helyben tartását, megszokását a saját fogak, hidak nagymértében segítik. Az egyszerű műanyag fogsor mellett lehetőség van úgynevezett rugalmas fogsor elkészítésére is, ahol nincsenek esztétikailag zavaró fém elemek, kapcsok a fogpótlásban.
Mind a rögzített (porcelán és cirkónium koronák, hidak), mind a kivehető fogpótlásokról elmondható általánosságban, hogy megfelelő ápolás és szájhigiénia mellett legalább 10-15 évig használható. Ezt követően az évek során a szájban bekövetkező változások, az íny alakváltozása, az állcsont sorvadása miatt esetleges korrekció vagy a pótlás cseréje válik szükségessé.
Fogorvosaink és az általuk alkalmazott fogtechnikai labor egyaránt 2 év garanciát vállal a rendeltetésszerű használat mellett keletkezett esetleges sérülések, anyaghibák térítésmentes javítására.
A garancia feltétele a félévente elvégzett kontroll vizsgálat, valamint megfelelő szájhigiénia, az orvosi utasítások betartása. Az időszakos kontrollvizsgálatra való bejelentkezés a páciens felelőssége.
A fogeltávolítást minden esetben érzéstelenítésben mellet végezzük el. Bármilyen kellemetlenség esetén fogorvosaink további érzéstelítőt adnak az ellátandó területre, ezzel kikapcsolva a fájdalomért felelős idegvégződéseket. A foghúzás során minimális nyomást, feszítő érzést tapasztalhat, ez minden esetben az eltávolítás természetes velejárója, de éles fájdalomérzet nem jelentkezik.
A fogeltávolítás előtt részletes tájékoztatást adunk a beavatkozás várható időtartamáról, kimeneteléről, esetleges szövődményeiről. A húzást követően hasznos tanácsokkal látjuk el pácienseinket, melyek betartása esetén elkerülhetőek, minimálisra csökkenthetők a kellemetlen mellékhatások.
Ezt a részletes tájékoztatás mind szóban, mind írásban a betegeink rendelkezésére bocsájtjuk. Bármilyen probléma esetén telefonos vagy e-mailes egyeztetést követően azonnali időpontot biztosítunk.
Kezeléseink során a legújabb technológiával készült érzéstelenítő szereket használjuk, amelyek már a beadást követő néhány percen belül kifejtik hatásukat, ezáltal tartós érzéstelenséget biztosítva a kezelés teljes időtartama alatt. Ennek köszönhetően nem szükséges a beadás után fél órákat a váróban tölteni, a kezelés szinte azonnal megkezdhető, lerövidítve a fogorvosi rendelőben töltött időt. A beavatkozás elvégzése után azonban további 1-2 óráig szükséges lehet a zsibbadás miatt a rágás mellőzése, elkerülve a későbbi sérüléseket (nyelv, ajak elharapása).
Bizonyos esetekben a foghúzással egybekötve, azonnal behelyezzük a műgyökeret, ezt azonnali implantációnak hívjuk. Ez megtörténhet egy-egy fog eltávolítása esetén, de a teljes fogsort érintő rehabilitáció esetén is (All-on-4 protokoll). Ha nem lehetséges az azonnali implantáció, akkor egy 3 hónapos csontgyógyulási periódus után történik a műgyökér behelyezése.
Abban az esetben, ha a 3dimenziós CT-felvételen azt látjuk, hogy nincs megfelelő csontszélesség vagy csontmagasság (jellemzően évekkel korábban történt foghúzások területén, illetve felső hátsó régióban), egy kiegészítő csontpótló beavatkozás szükséges az implantáció elvégzéséhez. Ez egyéni módon történhet az implantációval egy időben, vagy az implantációt megelőzően. Csontpótlás esetén a teljes implantációs folyamat 2-6 hónappal több időt vehet igénybe, mint egy egyszerű implantáció esetén.
Azt, hogy valaki alkalmas-e implantátum behelyezésére, több tényező is befolyásolja:
A mai modern implantátumokról már elmondhatjuk, hogy kimagasló sikeraránnyal alkalmazhatóak, kilökődésük, allergiás reakció kialakulásának esélye minimális, így jó szájhigiéné esetén élethosszig tartó megoldást kínál. A legtöbb páciens alkalmas a behelyezésre, kilökődéssel kapcsolatos aggodalmaik rendszerint alaptalanok. Általánosan megadott sikerességi ráta kb. 99%.
Az implantátumok későbbi begyulladása, csontfelszívódás leginkább a szájhigiéné függvénye. Nem megfelelő otthoni tisztítás esetén ínygyulladás alakulhat ki, mely kezelés hiányában veszélyes lehet az implantátumra.
Az implantációnak csak alsó korhatára van, 20 év alatt nem javasoljuk. 20 évnél idősebb pácienseknek kortól függetlenül elvégezhetjük a beavatkozást.
Közvetetten befolyásolhatják a sikert a kor előrehaladtával kialakuló betegségek (pl. cukorbetegség), illetve bizonyos betegségekre szedett gyógyszerek, bizonyos gyógykezelések.
Önmagában a csontritkulás nem befolyásoló tényező, viszont a csontritkulásra szedett speciális gyógyszerek mellett az implantáció ellenjavallt lehet. Lényeges, hogy a konzultáció alkalmával a szedett gyógyszereket a páciens ismertesse kezelőorvosával.
Magas tisztaságú titánium ötvözetből, esetleg cirkóniumból. Az előbbi az elterjedtebb típus. A Matrix Dentalban kizárólag prémium minőségű, AlphaBio, Straumann és Nobel Biocare márkájú titánium implantátumokat használunk.
Az általunk használt implantátumok esetén garanciát vállalunk a csontosodásra. Minden olyan esetben, amikor egy implantátumot a fogpótlás készítése előtt el kell távolítani, díjmentesen biztosítjuk az új implantátum behelyezését.
Az implantációs fogpótlás elkészítését követően 2 év garanciát vállalunk a pótlás anyagára. A garanciát bizonyos feltételekhez (éves kontroll, megfelelő szájhigiéne, rendeltetésszerű használat) kötjük.
Az implantátum behelyezését helyi érzéstelenítésben végezzük, optimális esetben (szinte kivétel nélkül) fájdalommentes a beavatkozás. Amennyiben a műtét hosszadalmas, előfordul, hogy a beavatkozás közben csökkenni kezd az érzéstelenítő hatása, ilyenkor újra be kell érzésteleníteni a pácienst az adott területen.
Egyszerű implantáció után a fájdalom kialakulása minimális, gyógyszeresen jól csillapítható (általában néhány szem fájdalomcsillapító szükséges csupán).
Teljes fogatlanság esetén alkalmazzuk (beleértve azt az esetet is, amikor az összes meglévő maradék fogat el kell távolítani). A rendszer lényege, hogy csontpótlás nélkül, négy darab implantátumra, az implantátum behelyezése után azonnali terheléssel rögzítésre kerülhet fix fogpótlás.
Az implantátumokhoz a behelyezést követően először egy ideiglenes pótlást rögzítünk, a végleges hidat a csontosodási folyamat letelte után, 4 hónappal később kapja meg a páciens.
Abban az esetben, ha a 3dimenziós CT-felvételen azt látjuk, hogy nincs megfelelő csontszélesség vagy csontmagasság (jellemzően évekkel korábban történt foghúzások területén, illetve felső hátsó régióban), egy kiegészítő csontpótló beavatkozás szükséges az implantáció elvégzéséhez.
Ez egyéni módon történhet az implantációval egy időben, vagy az implantációt megelőzően. Csontpótlás esetén a teljes implantációs folyamat 2-6 hónappal több időt vehet igénybe, mint egy egyszerű implantáció esetén.
Mint minden műtéti beavatkozásnak, a csontpótlásoknak is lehetnek szövődményei. A felhasznált csontpótló anyagokkal, membránokkal, titáncsavarokkal, szegecsekkel kapcsolatban kialakuló allergiás reakció előfordulási esélyei elhanyagolhatók.
Mivel a szájüregben rengeteg baktérium él, még a leggondosabban előkészített szájüregi műtét sem lehet teljesen steril. A csontpótló beavatkozások után antibiotikum terápiát indítunk az esetlegesen kialakuló fertőzések megelőzése végett. Ennek ellenére a legprecízebben végzett beavatkozás esetén is előfordulhat szövődmény, a műtéti terület befertőződése.
Ebben az esetben a behelyezett saját csontot/csontpótló anyagot eltávolítjuk, majd két hónapos pihentetés után újból elvégezhetjük a beavatkozást. Fontos megemlíteni, hogy a gyógyulás nagyban függ a páciens egyéni szájhigiénéjétől, illetve a műtéti utasítások betartásától. Ezzel kapcsolatosan minden információt megkapnak pácienseink a beavatkozás után.
A csontpótlásnak csak alsó korhatára van, 20 év alatt nem javasoljuk. 20 évnél idősebb pácienseknek kortól függetlenül végezhetünk csontfelépítő eljárást. Közvetetten befolyásolhatják a sikert a kor előrehaladtával kialakuló betegségek (pl. cukorbetegség), illetve bizonyos betegségekre szedett gyógyszerek, bizonyos gyógykezelések.
Önmagában a csontritkulás nem befolyásoló tényező, viszont a csontritkulásra szedett speciális gyógyszerek mellett a csontpótló műtét ellenjavallt lehet. Lényeges, hogy a konzultáció alkalmával a szedett gyógyszereket a páciens ismertesse kezelőorvosával.
Lehetőség szerint a legtöbb csontpótlást saját csont felhasználásával végezzük, mely a mai napig a gold standardot jelenti a várható eredmény tekintetében. Bizonyos eljárásoknál, például arcüregemelésnél (sinuslift) csontpótló anyagot használunk, mely állati eredetű csontból, speciális eljárással készített granulátum. Bizonyos módszereknél kombinálva is használhatjuk a saját csontot és a csontpótló anyagokat.
Ezen kívül használhatunk humán eredetű csontkészítményeket, kollagén és teflonmembránokat, titánszegecseket, titáncsavarokat is a csontpótlás helyben tartásához. Mivel minden csonthiány más és más, mindig egyénre szabjuk a megoldást egy gondos, háromdimenziós, számítógépes tervezést követően.
A Matrix Dentalban kizárólag világszínvonalú termékekkel dolgozunk: Bio-Oss, Creos, Botiss, Meisinger.
A csontpótlást helyi érzéstelenítésben végezzük, optimális esetben (szinte kivétel nélkül) fájdalommentes a beavatkozás. Amennyiben a műtét hosszadalmas, előfordul, hogy a beavatkozás közben csökkenni kezd az érzéstelenítő hatása, ilyenkor újra be kell érzésteleníteni a pácienst az adott területen. A műtét utáni 3-4 napban duzzanat, esetenként véraláfutás alakulhat ki, a fellépő fájdalom gyógyszeresen jól kezelhető.